Ezzel a címmel bocsátott ki sajtóközleményt az ELTE Társadalomtudományi Kara és a Soteria Alapítvány. A részletek:

Félő, hogyha fennmarad a forráselosztás jelenlegi rendszere, akkor pár év múlva az derül majd ki a statisztikai évkönyvekből, hogy habár irdatlan mennyiségű pénzt használtunk fel, a megcélzott társadalmi csoportok helyzetében semmiféle pozitív változás nem következett be. Ugyanis a pályázók többsége, a fejlesztésnek álcázott projektjeikkel csupán hosszú évek forráshiányát enyhítik, működési költségvetésük réseit tömködik be. Erre a következtetésre jutottak az ELTE Tátk és a Soteria Alapítvány kutatói, akik a szociális célú Európai Uniós programokat vizsgálták.

A programok jó része valójában nem is igazi újítás, hanem működő, már bevált támogatási csatornákon áramolnak a források. Nem egy esetben úgy látjuk, hogy felmerül a gyanú: működési kiadásokat álcáznak valódi fejlesztésnek, reformnak – írják a kutatók. Új megoldások kipróbálására, hosszútávra mutató, alapvető szerkezeti, teljes intézményrendszert megváltoztató fejlesztésekre alig találunk példát. Úgy tűnik, ebbe mintha beletörődne, sőt időnként egymásra találna a programokat tervező, a pályázatokat lebonyolító és a projekteket megvalósító pályázó is.

A kutatás eredményeképpen arra a megállapításra jutottunk, hogy az Európai Unió Strukturális Alapjaiból érkező források elosztása során az elsődleges szempont a pénzlehívás mértékének maximalizálása, valamint annak minimalizálása, hogy forrást kelljen a későbbi uniós ellenőrzések alkalmával – esetlegesen – visszafizetni. Ez a kormányzati szándék mindenképpen méltánylandó, hiszen az valóban eredmény, ha Magyarország a korábban sosem látott nagyságrendű fejlesztési forrásokat lehetőleg teljes egészében képes felhasználni.

Azonban ez a törekvés egy olyan szemléletmód mentén érvényesül, amely egyrészt felülír minden más szakmai szempontot, másrészt a bizalmatlanság és gyanakvás bénító légkörét árasztja el a rendszer minden szereplőjében.

A rengeteg hazánkba érkező forrás jellemzően elaprózódik, ráadásul makroszintű eredményességében, a különféle társadalmi rétegekre gyakorolt hatásában nyomon követhetetlen. A minden fejlesztés esetében érvényesítendő ún. horizontális esélyegyenlőségi szempontok (mint amilyen a férfiak és nők esélyegyenlősége, a cigányság és a fogyatékossággal élők helyzetének javítása) érvényesítése nagyon gyenge, eredményei pedig nyomon követhetetlenek (talán az épületek egyfajta akadálymentesítettségének kivételével).

A források felhasználása a külső szemlélő, a programokat végső soron finanszírozó európai, illetve hazai állampolgár, de még az ezzel foglalkozó szakértő számára is átláthatatlan. Korábban publikált tanulmányunkban is kiemeltük, most csak megerősíteni tudjuk: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jelenlegi rendszerében olyan alapvető kérdésekre nem lehet választ kapni, hogy vajon egy adott célcsoport (esetünkben a fogyatékossággal élő személyek), milyen mértékben részesültek közösségi forrásokból. Az adatokat mindhiába kértük, 2004. évig visszamenőleg semmilyen erre vonatkozó adatot nem kaptunk. Ez a gyakorlat megengedhetetlen! A magunk részéről javasoljuk: az egyes pályázatok, programok lezárását követően annak összes – a pályázóktól egyébként szigorúan megkövetelt – eredményét, záróbeszámolóját hozza nyilvánosságra a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Úgy tűnik, valamilyen mértékben, a forráselosztásban érintett összes szereplőnek érdeke fűződik a jelenlegi rendszerhez. Miközben a fejlesztési célokat tervezők nagyon fontos változások, eredmények elérését tűzték ki, a pályázati felhívásokat készítők (szakma)politikailag kevesebb kockázatot vállalnak, a valójában mélyreható változást nem generáló, a már bevett gyakorlatokat és mechanizmusokat finanszírozó programjaikkal. A lebonyolító irányító hatóságok és a fejlesztési ügynökség szoros kontroll alatt tarthatja az EU-s pénzlehívás volumenét nem veszélyeztető, ám megújulást sem hozó programokat.

Önmagában a helyzet érthető, azonban számunkra elfogadhatatlan, hiszen ezek a fejlesztési források a szociális területen ahhoz jelentenek vissza nem térő lehetőséget, hogy képessé váljunk égető társadalmi kérdések (pl. foglalkoztatás, cigányság, fogyatékos személyek kérdése) kezelésére, hosszú évek óta közösen vallott célok elérésére.

Sokszor felmerülő kérdés, vajon szükséges-e szociális célú fejlesztés megvalósítása az Európai Unió forrásaiból, nem lenne-e elégséges mindössze a gazdasági versenyképességre, illetve foglalkoztatásra koncentrálni. Véleményünk szerint egy országban nem kizárólag fejlesztendő infrastruktúra van, hanem abban emberek is élnek, akiknek egymáshoz való viszonyai számos olyan társadalmi kérdést vetnek fel, amelyeket sürgető lenne kezelni. Ehhez teremtenek keretet a közös uniós célkitűzések, és adhatnak lehetőséget az európai uniós támogatások.

Bár a nagy társadalmi kérdések kezelése megkövetelné, valójában nem találunk ágazatközi, az elkülönülő szférákat (mint amilyen pl. a szociális ellátás, foglalkoztatás, közoktatás, egészségügy, kommunikáció, infrastrukturális beruházás, vidékfejlesztés) egyszerre megmozgató, összehangoltan futó programokat.

Mostanra elkészült kutatásunk második lépcsőjében a kulcsszereplőkkel készült interjúkkal, illetve költségvetési elemzésekkel igyekeztünk feltárni az EU-s források elosztásának rendszerét a fogyatékossággal élő és a mentális problémában érintett emberek társadalmi helyzetének javítására szánt fejlesztések elemzésén keresztül.

A minisztériumi és önkormányzati tisztviselőkkel, a forráselosztás rendszerében dolgozó hivatalnokokkal, valamint elismert szakemberekkel készített interjúk alapján az uniós források hazai elosztásának egy sajátos, alapvető változtatásokra szoruló rendszere rajzolódott ki előttünk. A rendszer működésével kapcsolatban konkrét javaslatokat is megfogalmaztunk.

Bár vizsgálódásunkban a fogyatékossággal élő és mentális problémában érintett emberek helyzetét elemeztük, azonban végkövetkeztetésként megengedjük magunknak, hogy amit találtunk, az más szociális területeken, hátrányos helyzetű rétegek esetében, sajnos, ugyanígy érvényes lehet.

Az ELTE Társadalomtudományi Kara és a Soteria Alapítvány 2010. júliusában fejezte be két lépcsős kutatási programját, melynek célja a szociális célú Európai Uniós források hazai felhasználásának feltárása volt.

Kutatásunk első eredményeit idén márciusban tettük közzé, az akkor nemzetközi és hazai szinten is publikált tanulmányunk letölthető a http://www.box.net/shared/m0bj8yoq2l oldalról.

Az újabb tanulmányunk teljes terjedelemben letölthető a: http://www.box.net/shared/t6ivuqtzlp